Brazíliában megtartották a Nemzeti Őslakos Emberek Napját, április 19.-én, 1943 óta, az Első Pan-Amerikai Őslakos Kongresszus (Mexikó, 1940) határozataival egyvonalban. A Brazil területen 1500-ban majdnem 5 millió Indián lakott. Ma közel 450.000 Indián él, szétszórtan 210 népcsoportban, 170 különböző nyelvvel. Extrém szegénység, társadalmi kiközösítés, éhezés, diszkrimináció és szociális igazságtalanság közepett élnek.
Ez a nap egy ünnep de ugyanakkor küszködés is. Az őslakos emberek jogaikat, amely jogokat megsértenek, illetve kultúrájuk és életmódjuk tiszteletben tartását követelik..
A Brazíliában élő őslakosok többségének földje nem lett meghatározva és megvédve annak a ténynek ellenére, hogy ezek előtérbe lettek helyezve az 1988-as Szövetségi Alkotmány provizóriumaiban. Föld, az őslakos emberek számára, több, mint egyszerű lakhely. Reprezentatív értékek megtestesítője, összeköttetésben áll túlélésükkel, mint emberi lények (fizikailag, szociálisan és kultúrálisan).
Erőszak az őslakosok ellen és között, beleértve öngyilkosságokat, nagyon nagy mértékben megnövekedett az elmúlt pár évben. A meggyilkolt indiánok száma 64%-al növekedett egy év alatt. Az erőszak, az őslakos harcok és vezetőségek kriminalizációja, a gyilkosságok, direkt összeköttetésben állnak a földért folytatott vitával.
Efelett, több ezer őslakos van kiszolgáltatva rabszolga szintű mnkakörülményeknek. Az őslakos emberek állnak a legrosszabbul minden szociális indikátorban. A csecsemők alultápláltsága és halálozási aránya sokkal magasabb az őslaosok körében, mint a nem őslakosokéban.
Az emberi jog a megfelelő táplálékhoz nincs tiszteletben tartva és az őslakos emberek folyamatos áldozatai ezen jogok megszegéseinek.
A FIAN International nemrégiben indított egy Sürgős Akciót, egy levél kampányt a Brazil kormány felé, a Mato Grosso do Sul állambeli Guarani Kaiowá közösségek harcának támogatására.
Kattints ide a részvételhez...
http://www.fian.org/cases/letter-campaigns/brazil-guarani-kaiowa-land-conflicts-and-malnutrition-kills-indigenous-adults-and-children
Képek és zene
http://www.youtube.com/watch?gl=BR&hl=pt&v=LWQkmAi0Mbc&feature=email
Mégtöbb kép
http://www.slide.com/r/ylzfxPtP4D_qz9dcs2C5zdNl6vQTwcdy?previous_view=112&mail1=1&action_details=9%3A0